» HÍREINK »
„A pedagógus jólléte nem magánügy, hatással van a gyerekekre, a munkahelyi közösségre, mindezen keresztül a társadalomra. És ez fordítva is igaz: a pedagógusok jóllétét befolyásolja a tantestület, a társadalmi megbecsültség, illetve az, milyen szakmai és mentálhigiénés támogatást kapnak” – mondja Dr. Molnár Krisztina, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezetője. Az intézmény idei Keresztény Neveléstudományi Konferenciája éppen ezért a pedagógusok szupervíziójának lehetőségeivel foglalkozott.
Az elmúlt években több nemzetközi kutatás is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több pedagógus küzd az erős stressz és a kiégés tüneteivel. Az Egyesült Államok munkavállalói közül a legnagyobb arányban az óvodákban és az iskolákban dolgozók érzik kiégettnek magukat, 44 százalékuk fedezte fel magán a krónikus munkahelyi stressz negatív következményeit. A 2021-es Eurydice-jelentés szerint az európai tanárok közel fele tapasztal időnként kisebb-nagyobb fokú stresszt munkája közben, minden negyedik megkérdezett úgy fogalmazott, hogy a stressz a fizikai és mentális egészségére is hatással van. Egy friss kutatás szerint a németországi tanárok 27 százaléka pedig arra is gondolt már, hogy elhagyja a pályát.
A tévhitekkel ellentétben a kiégés ráadásul nem csupán az idősebb pedagógusoknál jelentkezhet, létező jelenség a „pályakezdő sokk”. „Az felsőoktatásból kikerülő pedagógusok számára sokszor valóban erőteljes kihívás szembesülni a valósággal, ez a pálya első két évében komoly hatással lehet rájuk. Ráadásul a húszas években eleve sok mindennel kell megküzdeni, például a függetlenedéssel, a családról való leválással, a társkereséssel, a különféle felnőtt szerepek kiépítésével. Ha a fiatal pedagógusok ebben az időszakban nem kapnak segítséget, támogatást, akkor fennáll a pályaelhagyás veszélye. Ami nemcsak azt jelentheti, hogy valaki valóban feladja a hivatását, de azt is, hogy elveszíti azt a lelkesedést, amely ennek a pályának az alapja” – magyarázza.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanszékvezetője szerint ezért a pedagógushallgatók képzését még inkább személyiségközpontúvá tenni, még több olyan személyiségfejlesztő módszerrel, technikával megismertetve őket, amelyet gyakorló pedagógusként később is tudnak használni. A szakember úgy véli, így a hallgatók számára természetes lenne, hogy törődnek saját lelki egészségükkel. „Nem biztos, hogy valakinek olyan problémái lesznek pedagógusként, amelyek pszichoterápiás segítséget igényelnek, de nincs olyan pedagógus, aki ne küzdene meg stresszhelyzetekkel” – mondja.
Mentorálás, tréningek, mentálhigiénés támogatás
„Azt szokták mondani, hogy a pedagógusoké mentálisan veszélyeztetett pálya. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a pedagógusoknak folyamatosan foglalkozniuk kell a hivatásszemélyiségükkel – vagyis önmagukkal, az egészségükkel komplex értelemben, a belső erőforrásaikkal, a munkájukhoz való viszonyukkal, azzal az elköteleződéssel, amelyet a hivatásuk iránt éreznek, és amely örömmé teszi a munkát. Hiszen a saját személyiségük a munkaeszközük, a pedagógia lényege pedig az a különleges kapcsolat, amely a pedagógust és a diákokat összeköti” – magyarázza a főiskola tanszékvezetője.
A X. Keresztény Neveléstudományi Konferencián gyakorló pedagógusok, felsőoktatásban dolgozók, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, coachok, teológusok mutatták be a pedagógusok szupervíziójának jó gyakorlatait. „Vannak intézmények, amelyekben szakmai mentorálás működik: a mentor és a mentorált pedagógus rendszeresen megbeszéli az elmúlt időszak eseményeit, a különböző problémákat, konfliktusokat is kezelve. A szupervízió következő lépcsőfoka lehet egy rendszeres – például kommunikációs vagy konfliktuskezelési – tréning, de egy komolyabb krízis esetén akár terápiás jellegű segítség is szóba jöhet. Sok helyen vannak jó gyakorlatok, ám a cél az, hogy mindez beépüljön a köznevelés rendszerébe, hogy minden pedagógus számára természetes és magától értetődő része legyen a hivatásgondozásnak” – magyarázta.
Apor Vilmos Katolikus Főiskola
A Váci Egyházmegye fenntartásában álló, pedagógus- és szociálpedagógus képzéssel, valamint a hitéletben segítőként dolgozók (kántorok, katekéták, lelkipásztori munkatársak) képzésével foglalkozó felsőoktatási intézmény. A Zsámbékon 1929-ben alapított tanítóképző szellemi és jogutódja. Alap- és mesterképzésein a hallgatók államilag elismert BA- és MA-diplomát szerezhetnek, de az intézmény számos szakirányú továbbképzéssel is segíti a már diplomával rendelkezőket. Székhelye Vác festői szépségű egyházi központjában, a Székesegyház szomszédságában álló történelmi épület, emellett Budapesten egy modern, a mai elvárásoknak megfelelő campusszal is rendelkezik. A főiskola szakmai tevékenysége tudományos ismeretekre és nemzetközi kapcsolatokra épülő oktatási gyakorlat alapján, katolikus szellemben – így más vallású, gondolkodású jelentkezők felé is teljesen nyitottan – zajlik, és különös hangsúlyt fektetnek az atipikusan fejlődő gyermekekre fókuszáló módszerekre, a reformpedagógiák szellemi örökségére és az egyházi intézményhálózat innovációira.
Fotó: AVKF
2024. május 19. vasárnap
Ivó és Milán
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:...